A tét: Gyula várának sorsa

Zalán Tibor A fáklya kialszik című darabját mutatja be a Gyulai Várszínház augusztus 2-án. A premier ősbemutató is egyben: az 50. évad alkalmából kiírt kortársdráma-pályázat győztes művét állítja színre ugyanis a rögtönzött társulat. „Az előadás az 1566-os gyula várvédelem történetét meséli el, és igazi akciószínházat ígér ” – mondta el Németh Kristóf, aki a várkapitány sógorát, Báthory Kristófot alakítja.

Az ősbemutató mindig különleges alkalom: egy ismert darabnál kihívás, hogy rengeteg minta él a nézők fejében, akik korábbi nagyszerű alakítások képével ülnek be a színházba. Az ősbemutató esetében pedig rajtunk áll a felelősség: maradandót, emlékezeteset nyújtani” – jegyezte meg Németh Kristóf, aki nagyra értékeli a Várszínház kezdeményezését, amely az 50. évad alkalmából drámapályázat során választotta ki a legjobb kortárs alkotást.

Az 1566-os gyulai várvédés történetét feldolgozó darabban Báthory Kristóf alakítója szerint igazi akciószínházzal találkozhat a közönség. A nézők megismerhetik a 63 napig tartó ostrom hátterét, pontos képet kapnak a történelmi eseményről, miközben emberi vívódások szemtanúi is lehetnek. „Az általam játszott figura jó és hálás szerep: Báthory Kristóf erdélyi vajda, a várvédő sógora, aki igazi diplomataként hozza a törökök ajánlatát a vár feladásáról, miközben próbálja sugallni a Mihályfi Balázs alakította Kerecsényi Lászlónak, hogy ne menjen bele az alkuba” – fejtette ki Németh Kristóf.

Az ősbemutatóra összeállt társulat már megkezdte a próbákat az eredeti helyszínen, a gyulai várban, ahol minden este hét után bezáródnak a kapuk, hogy a 16. századi ostrom elevenedjen meg újra. Német Kristóf, aki negyedszerre játszik Gyulán, és első Várszínházbeli fellépését a Bánk bánnal szintén Csiszár Imre rendező keze alatt élte át, az előadás fontos részeként tekint a különleges helyszínre. „Sajátos miliőt ad a darabnak a történelmileg hiteles helyszín, ahol több mint négyszáz év távlatából meséljük el az izgalmas történetet:a tét nem más, mint Gyula várának sorsa” – jegyezte meg a színész.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: