1923. december 2-án született Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz néven New Yorkban; a Callas nevet görög bevándorló apja vette fel, mert eredeti családnevüket senki sem tudta kiejteni. Szülei válása után, 1937-ben anyjával Görögországba költözött, ahol 1940-ben debütált az athéni operaházban. 1945-ben kért meghallgatást a Metropolitan igazgatójától, aki szerződtette volna, ám amikor a fiatal reménység nem vállalta a Pillangókisasszony és a Fidelio angol nyelvű előadását (inkább az Aidát és a Toscát énekelte volna olaszul), összetépte a papírt.
Éneklés helyett pincérkedett, gyermekekre vigyázott, de egyszer a várva várt felkérés is megérkezett: Veronában Ponchielli Giocondájának címszerepében kirobbanó sikert aratott. Nem sokkal első sikerei után Callas megismerkedett egy nála 30 évvel idősebb téglagyárossal, Battista Meneghinivel, aki férje és impresszáriója lett. Sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait, megesett, hogy egy hónap alatt énekelte el a torokpróbáló Normát, Aidát, Toscát. A Metropolitan Operában 1956 októberében lépett először színpadra Normaként.
Az új csillag színészileg is képezte magát, a neorealista rendező, Luchino Visconti volt a mestere, aki egyszer a legnagyobb tragikának nevezte.
Maria átváltozásáról:
"A túlsúlyos, ráadásul sokdioptriás szemüveget viselő csodaénekesnek nemcsak a külsejével, eleinte a hangjával is sok baja volt. „Una grande voce” – egy nagy hang –, mondta róla tanítómestere, Tullio Serafin, aki aztán fáradságos munkával megteremtette belőle a Nagy Callast, az isteni dívát. Tízévi kitartó gyakorlással, skálázással sikerült enyhíteni a regiszterek közötti kellemetlen hangtöréseket, de ezzel nem értek véget megpróbáltatásai. Nyomasztó súlyként nehezedett rá kövérsége és az, hogy szemüveg nélkül szinte vakon botorkál a színpadon, annyira rövidlátó volt. Az ötvenes évek elején hosszabb ideig tartózkodott Amerikában, és amikor visszatért Milánóba, nem lehetett ráismerni". (Forrás: Callas szerelmei - Vadas Zsuzsa)
Alig két évtizednyi pályafutása során 529 előadáson 36 szerepet alakított, húsz teljes operafelvételt készített.
Három oktávnyi hangja a felső e-től az alsó f-ig terjedt, így a koloratúrszoprántól a drámai szopránig mindenre alkalmas volt. Ő próbálta először színészi játékkal megreformálni az olasz operát, köszönhetően a kiváló rendezőknek, Viscontinak és Franco Zeffirellinek, illetve Pasolininek, akivel 1969-ben filmet is forgatott, a Médeát.
Legszívesebben olyan érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért, vígoperát csak kettőt vállalt (A sevillai borbély és A török Itáliában című Rossini-műveket).
Egészsége az ötvenes évek végére megrendült, sokak szerint túlzásba vitt fogyókúrái miatt. 1959-ben a bulvárlapok címoldalára került: elvált férjétől, és szenvedélyes viszonyt kezdett Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnással, aki végül Jackie Kennedy miatt hagyta el.
1959-től jobbára csak koncerteket vállalt, operaszínpadra 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára, a nagyközönségtől 1974 októberében Szapporóban búcsúzott.
Testi-lelki állapotának romlása miatt gyógyszereket szedett, 1970-ben túladagolás miatt kórházba is került, ekkor sokan öngyilkossági kísérletre gyanakodtak.
1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, a hivatalos közlemény szerint szívroham következtében. Hamvait két évvel később a görög tengerbe szórták.
Az opera koronázatlan királynőjéről 1994-ben Milánóban, 1997-ben Párizsban teret neveztek el, életéről Mesterkurzus címmel Terence McNally írt színdarabot. 2002-ben a francia Fanny Ardant főszereplésével film készült róla Mindörökké Callas címmel, amely egy sebezhető embert mutatott be életének válsághelyzetében, akkor, amikor hangja már nem engedelmeskedik neki.
2000-ben árverésre bocsátották Maria Callas személyes tárgyait Párizsban. A bevétel - 9,3 millió frank - meghaladta az előzetes várakozásokat. A legdrágábbnak Callas egy kabalaképe, egy ismeretlen, 18. századi olasz festőnek a Szent Családot ábrázoló festménye bizonyult. A képet Callas későbbi férjétől, Meneghinitől kapta 1947 augusztusában, Veronában ama fellépése - Ponchielli Giocondájában - előtt, amely végül nemzetközi hírnevét megalapozta. A siker után Callas a fényképméretű műalkotást minden fellépésére magával vitte, s az öltözőjében tartotta. Előfordult, hogy ha otthon felejtette, magánrepülőt küldött érte, és csak akkor lépett a színpadra, amikor kezébe vehette. A képet most egy névtelenségbe burkolózó európai műgyűjtő vehette birtokba 900 ezer frankért. A műkonty 143 ezerért kelt el, a dán királyi udvar szállítójától származó vállkendő 330 ezerért, a kimonó 40 ezerért. (Forrás: Árverésen a Callas hagyaték)
