A szürke ötven árnyalata szexjelenet nélkül?

Egyes források szerint a stúdió az alacsonyabb korosztály számára is elérhetővé tenné a filmet, ezt pedig a szexjelenetek megvágásával tenné.

A film nem először ütközik komoly akadályokba, már egyből a casting tömeghisztériát váltott ki a könyv rajongói körében, mivel a fiatal női szerepre Dakota Johnsont választották, aki az ellenvetések szerint nem igen esik bele a korosztályba. Ennek ellenére mégis a férfi főszereplőt váltották le nem sokkal később, Charlie Hunnam helyett James Dornan-ra esett a végső választás.

A legújabb fejlemények szerint a stúdió szeretné lejjebb vinni a film korhatárát, vagyis megvágni a szexjeleneteket (amiket egyébként már nagyrészt fölvettek) úgy, hogy a fiatalabb nézők számára is befogadhatóvá váljon. Sam Taylor-Johnson nyilván nem erre gondolt, amikor trükkös szexet ígért.

Ha elsiklunk a felett, hogy egy erotikus film erotika nélkül kb. olyan lenne, mint Harry Potter varázspálcák nélkül, akkor felmerül a kérdés, hogy egy felnőtteknek szóló könyv adaptációját valóban föl kell áldozni a nagyobb bevétel oltárán? Főként, ha ezzel a húzással magukra haragítanák a rajongókat is. A film 2015. február 15-re van tervezve, addig van idejük meggondolni magukat.

Forrás: Ötvenentúl.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: