A
kifinomultabb zenei élményt igénylőknek kedvez február 21-én a
Cinema Rock Cafe
eseménye.:Az új évezred első éveiben sikeres, vérfrissítéssel
egybekötve újjáalakult társulat, az Eleven
Hold. A zenekar
pályafutása kilenc év sikerei után szakadt meg, majd 4 év
hallgatás után jelentkezett – ekkor már új felállásban - új
nagylemezzel. Bár friss kiadványról egyelőre nem szól a fáma, a
koncerteken túl a háttérben ügyködnek a srácok, ennek
bizonyítéka a nemrégiben közzétett ’Félszavakból’ címet
viselő daluk, mely minden bizonnyal ezen az estén is elhangzik
majd. A G3 alapítójának és Steve Vai tanítómesterének hazai
képviselete, a JS-YSTEM
zenekar az instrumentális elektromos gitárzene rajongóinak
kedvez. A stílus egyik legkiemelkedőbb alakja, Joe Satriani
munkássága előtt tiszteleg, s igyekszik hitelesen közvetíteni
azt a hazai közönség számára. A harmadik fellépő, azaz a
Renomé krónikus basszusgitáros-keresés közepette
akusztikus duóként működik. Műsoruk gerincét a ritkábban
előforduló feldolgozások képezik, mindezek felfűzve egyfajta
sztori-vonalra, a csendes, elmélyült, érzelmes, de nem érzelgős
szórakoztatás jegyében.
Február
21. (péntek) - Excellent
Night
Fellépők:
Eleven Hold, JS-YSTEM
(Joe Satriani tribute), Renomé
Belépő:
690Ft
Kezdés:
20.00
Eleven
Hold
A
Nowhere-ben szárnyait bontogató Dinky (ifj. Bodó Gyula) és Nap
(Török-Zselenszky Tamás) Balaton körüli utcazenélése során
készültek el azok a versek és zenék, melyek az új formáció
alapját képezték. A Majdnem demóanyaga részvételt biztosított
számukra a gödöllői Országos Dalostalálkozóra, ahol az EMI
Magyarország vezetője leszerződtette őket. 2000 márciusában
megjelent az első album, az Eleven Hold, mely általában pozitív
kritikákat kapott. Megjelent az első videoklip, Az a néhány
tegnapi perc, melyet sokáig műsorán tartott a Z+ zenetévé, majd
a Hiábavaló c. szám klipje is elkészült, melyet a Velencei-tó
partján forgattak. 2000 végén országos turnéra indultak. 2001
februárjában elkészül Sehol c. számuk klipje, melyet
Székesfehérvár főterén forgattak. 2001 februárjában elnyerték
a Wigwam Rock Club Arany Nyíl-díját az „Év
felfedezettje” és az „Év videoklipje” (Hiábavaló)
kategóriában. 2002 decemberében megjelent a második sorlemez, a
„Leszálltunk, hogy
felférj!”, melyet csak 2005 áprilisában követett az Eleven Hold
harmadik albuma, Cserélnénk magunkkal címmel. 2006 novemberében
Basa felfüggesztette a zenélést a zenekarban, az új
basszusgitáros Balu (Egri Balázs), a korábbi hangmérnök lett.
2011-ben
egy nagyobb lélegzetvételű szünet után új lemezzel tért vissza
az Eleven Hold. A friss anyag mellett új felállással, új
énekessel jelentkezik a zenekar. A daloknak Moller Zsolt ad hangot,
aki immáron két éve az együttes tagja. A korong a banda
negyedik albuma, amely így a sokatmondó Négy
címet kapta. De a számmisztika itt nem ér véget, hiszen az
együttes pontosan négyévnyi hallgatás után jelentkezik ezzel a
lemezzel. Az elmúlt idő alatt folyamatosan születtek az új
szerzemények, ennek köszönhető,
hogy a CD-re 14 dal került fel.
Új
dal: Félszavakból (2014):
https://soundcloud.com/elevenhold/eleven-hold-f-lszavakb-l
JS-YSTEM band (Joe
Satriani Tribute zenekar)
Az instrumentális
elektromos gitárzene rajongói dicsérik a lírikus és érzékeny
játékát. Sikerei figyelemre méltóak egy olyan műfajban, ami
tipikusan barátságtalan az instrumentális zenészekkel szemben.
Satriani eddig 13 Grammy jelölést kapott, és világszerte 10
millió lemezt adott el.[1] Rajongóinak egy része „Satch”
becenéven hívja, ami a Satriani név rövidítéséből ered.
Számainak egy részében is szerepel ez a név, ilyenek például a
Satch Boogie a Surfing With the Alien albumról. További több száz,
egyébként cím nélküli szám megnevezése is a Satch Boogie 1,
Satch Boogie 143 stb. sémát követi. Más gitárosok néha Saint
Joe-ként hivatkoznak rá. Satriani széles körben ismert a
technikás hanghatásokat tartalmazó játékáról, védjegye a
meleg, bluesos hangzás, finom frazeológia és zeneiség, némi jól
alkalmazott tempózással.
Satch tagadhatatlanul a
világ legismertebb gitárosai közé tartozik. A napjainkban is
világszerte sikeres G3 formáció egyik alapító tagja, melynek
másik állandó tagja egyben Satriani leghíresebb tanítványa, a
szintén világhírre szert tett Steve Vai. Szólólemezei mellett
rövid ideig a Deep Purple sorait is erősítette, 2009-ben pedig
Chickenfoot néven alapított zenekart Sammy Hagar, Chad Smith és
Michael Anthony közreműködésével.
Renomé
A csapat jelenleg –
mivel krónikus basszusgitáros-keresésben van – akusztikus
duóként működik, műsorukon a nem annyira közkézen forgó
feldolgozások viszik a prímet, az alábbi szerzőktől, előadóktól:
Eurhytmics, Tracy Chapman, A-ha, Kimnowak, Johnny Cash, Bergendy,
Brian Adams, Mike and the Mechanics, mindezek felfűzve egyfajta
sztori-vonalra, a csendes, elmélyült, érzelmes, de nem érzelgős
szórakoztatás jegyében.
Amit a duó másik
tagjáról, Illés Norbert énekes-gitárosról tudni lehet: 1990 óta
foglalkozik zenével, megfordult számos zenekarban Budapesten és
Pest megyében egyaránt, kipróbálta a bluest, rockot, metált,
elektronikus tánczenét és akusztikus meditatív műfajokat
egyaránt. 2013 januárjában diplomázott Szekeres Tamás
gitáriskolájában, jelenleg magánénekórákat vesz Kiss Vikinél,
zenél a Gangaray Dance Company Impro Bandjében, a Bethlen
Színházban, és lassan 2 éve hangfelvételeket készít házi
stúdiójában. 2009 óta a Hangfoglalás Magazin szakújságírója.
A
változás jogát fenntartjuk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése