Madách Imre halálának 150. évfordulója alkalmából képzőművészeti pályázatot hirdetett a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Az ember tragédiája illusztrálására - tájékoztatta Grászli Bernadett igazgató az MTI-t.
A pályázatra professzionális képzőművészek és a művészeti felsőoktatásban tanulók festményeit, sokszorosított grafikai lapjait vagy rajzait várják. Minden alkotó maximum három művel pályázhat augusztus 31-ig. Az értékelést szakértő zsűri végzi majd, és az általuk javasolt művekből ősszel kiállítás is nyílik a győri múzeumban - tette hozzá a művészettörténész.
Mint rámutatott, a képzőművészeti pályázattal a múzeum egyrészt a 150 éve elhunyt íróra szeretné felhívni a figyelmet, másrészt gyűjteményét gazdagítaná újabb, Madáchhoz kötődő alkotásokkal.
Elmondta, hogy ma már több mint nyolcezer tételt tartalmaz a győri múzeum Madách-gyűjteménye. Alapjait még Szabó József evangélikus püspök teremtette meg, aki 1973-ban az intézmény elődjének ajándékozta magángyűjteményét. Azóta is folyamatosan bővül az írásos és tárgyi emlékek köre.
A gyűjtemény töredékéből 2011-ben nyílt állandó kiállítás. A tárlat kiemelkedő darabjai Madách Imre ifjúkori művének, a Lantvirágoknak és Az ember tragédiájának az első kiadásai, de bibliofil díszkiadások, különleges rendezői példányok, szobrok, festmények, grafikák és érmek is gazdagítják a kiállítást. A világon megjelent valamennyi Tragédia-fordítás is része a gyűjteménynek – részletezte Grászli Bernadett.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése