Budapest - "Hatalmas megtiszteltetés számomra ez a díj, mert nagyon komoly kulturális és szakmai súlya van. Szegény szüleim nem tudták megélni ezt a pillanatot, ezért az ő emléküknek ajánlom ezt a fantasztikus kitüntetést" - mondta el az MTI-nek Jávori Ferenc "Fegya" zeneszerző, a Budapest Klezmer Band alapítója és vezetője, aki pénteken vette át a Kossuth-díjat Budapesten.
A Munkácson született és az 1970-es években Magyarországra áttelepült zenész elmondta, büszke rá, hogy a zsidó kultúra egyik legnagyobb kincsének számító klezmer zene gyökeret eresztett Magyarországon, és ma már szerves része a magyar kultúrának.
"1990-ben egy régi álmomat próbáltam megvalósítani, amikor elkezdtünk zenélni a Fészek Művészklub pincéjében, és megmondom őszintén, akkor még csak ápolni akartam ezt a csodálatos kincset" - idézte fel a zeneszerző, hozzátéve, hogy több mint húsz év távlatából visszatekintve, ez volt szakmailag a legboldogabb időszak az életében.
Mint elmondta, nagyon hálás, hogy kitűnő emberekkel, muzsikusokkal hozta össze a sors. Elsőként zenekarának, a Budapest Klezmer Bandnek a tagjait - Barbinek Gábor, Gazda Bence, Kohán István, Máthé László, Nagy Anna, Végh Balázs - emelte ki, akik nagy segítséget nyújtottak neki abban, hogy megvalósíthassa elképzeléseit, és akikkel hatalmas sikereket értek el az évek során. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a zenekarnak a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért, három évvel később pedig Artisjus-díjat kapott az együttes.
Jávori Ferenc kiemelte továbbá Kiss Jánost, a Győri Balett igazgatóját, akivel megalkották a Purim, avagy a sorsvetés című balett-produkciót. Bejárták vele az egész világot, többek közt Londonban, New Yorkban és Amszterdamban is hatalmas sikert aratva.
A zeneszerző elismerően beszélt Rolla Jánosról, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmesteréről is. "Megmondom őszintén, amikor először beleszólt a telefonba és azt mondta, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar klezmer zenét szeretne játszani, azt hittem, ez valami vicc, és valahol egy rejtett kamera figyel. Kiderült azonban, hogy nem vicc, és megszületett a Klezmer Szvit, amelyet először a Zsidó Nyári Fesztiválon adtunk elő" - mondta a zenekarvezető, hozzátéve, hogy a kamarazenekarral való közös zenélés óriási elismerés volt a műfaj és a Budapest Klezmer Band számára is.
Jávori Ferenc kiemelte továbbá Kerényi Miklós Gábort, aki annak idején felkérte, hogy működjön közre zeneszerzőként egy klezmer musical létrehozásában. A hamarosan a 200. előadásához érkező Menyasszonytánc című produkciót a mai napig telt ház előtt játsszák. A jövő terveiről Jávori Ferenc elmondta, hogy ismét a Budapesti Operettszínház vezetőjével fog együtt dolgozni egy új musicalen, amelynek ötlete Kállai István dramaturgtól származik. Az egyelőre cím nélküli darabot 2014-2015 folyamán mutatják be.
"1990-ben egy régi álmomat próbáltam megvalósítani, amikor elkezdtünk zenélni a Fészek Művészklub pincéjében, és megmondom őszintén, akkor még csak ápolni akartam ezt a csodálatos kincset" - idézte fel a zeneszerző, hozzátéve, hogy több mint húsz év távlatából visszatekintve, ez volt szakmailag a legboldogabb időszak az életében.
Mint elmondta, nagyon hálás, hogy kitűnő emberekkel, muzsikusokkal hozta össze a sors. Elsőként zenekarának, a Budapest Klezmer Bandnek a tagjait - Barbinek Gábor, Gazda Bence, Kohán István, Máthé László, Nagy Anna, Végh Balázs - emelte ki, akik nagy segítséget nyújtottak neki abban, hogy megvalósíthassa elképzeléseit, és akikkel hatalmas sikereket értek el az évek során. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a zenekarnak a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért, három évvel később pedig Artisjus-díjat kapott az együttes.
Jávori Ferenc kiemelte továbbá Kiss Jánost, a Győri Balett igazgatóját, akivel megalkották a Purim, avagy a sorsvetés című balett-produkciót. Bejárták vele az egész világot, többek közt Londonban, New Yorkban és Amszterdamban is hatalmas sikert aratva.
A zeneszerző elismerően beszélt Rolla Jánosról, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmesteréről is. "Megmondom őszintén, amikor először beleszólt a telefonba és azt mondta, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar klezmer zenét szeretne játszani, azt hittem, ez valami vicc, és valahol egy rejtett kamera figyel. Kiderült azonban, hogy nem vicc, és megszületett a Klezmer Szvit, amelyet először a Zsidó Nyári Fesztiválon adtunk elő" - mondta a zenekarvezető, hozzátéve, hogy a kamarazenekarral való közös zenélés óriási elismerés volt a műfaj és a Budapest Klezmer Band számára is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése