A Hagyományok Háza is csatlakozott a Mindenütt Nő programsorozathoz a Női arcképek című műsorral, Foltin Jolán szerzői estjével és a Magyar Állami Népi Együttes válogatás műsorával. Olyan programsorozatot állítottak össze, amelynek középpontjában a nők állnak: tehetségükkel, tudásukkal, szépségükkel, érzékenységükkel.
A tavaly első alkalommal megszervezett nagyszabású programsorozat, a Mindenütt Nő célja, hogy új tartalommal töltse meg a nőnapot. Országszerte 12 városban 110 programmal csatlakoztak a hazai kulturális élet legrangosabb képviselői, szinte minden megtalálható a színházi előadásoktól a koncerteken és kiállításokon át a női sorsokat bemutató filmnapokig, tudományos konferenciáig.
Szombaton és vasárnap a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban jelen és múlt találkozik. Nemcsak megismerkedhetünk hagyományosan női szerepekhez kötődő mesterségekkel, de mindenki próbálkozhat szövéssel, készíthet ékszereket vagy éppen gyógynövényekből szépítőszereket. Megtudhatjuk, hogy nagyanyáink hogyan énekelték meg a nőket, de magunkra ölthetjük a népi viseletek ihlette fiatal tervezők ruháit is, mindemellett a Népi Iparművészei Múzeumban a székely festékeseket bemutató kiállítás is megtekinthető a programsorozat részeként.
Vasárnap este a Hagyományok Háza táncszínpadán szintén a nő, a női lélek áll a középpontban. A Női arcképek első részében a Magyar Állami Népi Együttes előadásaiból látható egy erre az alkalomra készült válogatás Levelek régiekről címmel. Az előadás a meghatározó női princípiumokról, a lélekről, az ösztönök szintjéről, erről a sokszor titkos és érzéki világról szól. A folklór nyelvezetéből inspirálódó történetek elevenednek meg: a szerelemről, a vágyakozásról, az elmúlásról, a hétköznapokról éppúgy, mint az ünnepek vagy a közösségi lét rituáléiról. Az előadás azonban nemcsak a nőkről szól, hanem a férfiakról is, az együvé tartozás metamorfózisáról, a teljesség reményéről.
A második részben csodálatos nőalakok elevenednek meg Foltin Jolán koreográfus-rendező szerzői estjén. „Mondják, a női lélek a folytonosság, az élet maga, a szeretni tudás művészete. Ezt nehéz közhelyek nélkül megfogalmazni. Mégis ez a téma érdekelt, ez foglalkoztatott hosszú, de visszatekintve elröppenni látszó tánccal töltött évtizedeimben. Csoda volt, hogy táncolni kezdtem, csoda volt, hogy milyen műhelybe cseppentem. A legnagyobb csoda az, hogy találkoztam a néptánccal, annak drámai erejével, hatalmas szótárával. Boldog vagyok, ha sikerült belőle olyan mondatokat is összeraknom, amelyek talán csak az enyémek” – mondta el Foltin Jolán.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése