Tornyai János festményeiből nyílik kiállítás Szentesen

Szentes – Az alföldi iskola meghatározó alakjának, Tornyai Jánosnak a festményeiből nyílik kiállítás csütörtökön a szentesi Koszta József Múzeumban.
 
A Tornyai János Múzeum gyűjteményéből összeállított, Tornyai színről-színre című válogatás célja, hogy a művész életművének minden fontosabb periódusát, illetve jelentősebb képtémáját érzékeltesse színről-színre haladva, de nem "tükör által homályosan" - mondta Nagy Imre hódmezővásárhelyi múzeumigazgató az MTI-nek.

A június végéig látható kiállításon a közönség így megcsodálhatja a Munkácsy Mihály kompozíciós megoldásait és színhasználatát idéző korai munkákat éppúgy, mint a klasszikus alföldi festészet tematikájába illő darabokat vagy a bajai időszaktól kezdődően fokozatosan egyre színgazdagabbá váló, bensőséges hangulatú táj- és enteriőrábrázolásokat. Egy kisebb válogatás illusztrálja az 1984-ben előkerült Tornyai-festménylelet darabjait, melyek frissessége és erőteljes színhasználata száz év távlatából is lenyűgöző – fogalmazott a művészettörténész.

A Tornyai János Múzeumban vasárnap óta tekinthető meg Koszta József festőművész páratlan, több mint százötven alkotását felvonultató gyűjteményes kiállítása. A tárlat rendezéséhez meghatározó módon járult hozzá a festőművész hagyatékát kezelő szentesi közgyűjtemény, amelyért részben a Tornyai-kiállítással mond köszönetet a hódmezővásárhelyi múzeum – közölte Nagy Imre.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: