Beyoncé estjén tündököl Gondi Helén


A múlt héten mindenki azért aggódott, hogy Gondi Helén meggyógyuljon és ki tudjon állni a Rising Star színpadára párbajozni. A tehetséges énekesnő a betegséget feledtetve jutott tovább a tv2 tehetségkutatójának top 12 versenyzője közé.
  
Nem sok ideje van azonban pihenni és feldolgozni a sikert, hiszen gőzerővel készülnie kell a következő élő adásra, miközben december 11-én, csütörtökön Beyoncé legnagyobb slágereit szólaltatja meg az Orfeumban. 

Gondi Helén nevét a szakma eddig is ismerte, hiszen Caramel háttérénekesnőjeként, illetve az Orfeum egyik dívájaként eddig is sok rajongót szerzett magának. A televízió kínálta lehetőségeknek köszönhetően országos ismertséget szerzett néhány perc alatt. A tehetséges énekesnő úgy érzi, álmodik, és nehezen fogja fel, ami most vele történik. 

- Gyermekkorom óta énekesnő szerettem volna lenni. Minden egyes alkalommal boldogság önt el belülről, amikor színpadon állhatok. Valószínűleg ez az oka annak, hogy mindig fülig érő mosoly van az arcomon. Hihetetlenül felemelő érzés volt, amikor először átélhettem, milyen is ez valójában. Az első, igazi színpadi élményeimet Caramelnek köszönhetem, hiszen akkor kezdődött el minden álmom megvalósulni, amikor több mint három éve felkért a zenekarába vokálozni. Már akkor is éreztem, hogy magam is szeretnék a középpontba kerülni, de tudtam, valamennyire ki kell magam forrni ahhoz, hogy szólókarrierbe kezdhessek. Rengeteget láttam és tanultam ez alatt a három év alatt egy olyan embertől, aki véleményem szerint a lehető legnagyobb alázattal lép ki a színpadra és énekel az embereknek.

Számomra semmi nem tud olyan érzést nyújtani, mint a színpad. Teljesen átszellemülök, amikor ott állok a sok tekintet előtt, és minden mást teljesen ki tudok zárni azokban a pillanatokban – vallotta be Gondi Helén. 

Az énekesnő szakmai fejlődését elsősorban Whitney Houston, Beyoncé, Stevie Wonder, Christina Aguilera, Michael Jackson, valamint a magyarok közül Caramel, Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati határozta meg. Ezért is nagy öröm számára, hogy a világ egyik legsokoldalúbb és legképzettebb énekesnőjének dalait adhatja elő első önálló estjén az Orfeumban, már nem először. 

- Beyoncé fantasztikus előadó, természetesen nagy kihívás számomra ez az est minden alkalommal. Aki jelen lesz az esten, tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem Beyoncé koncertjére jön. Amúgy sem az a célom, hogy minden tekintetben megvalósítsam azt, amit ő csinál, hiszen arra csak ő képes. Én tisztelegni szeretnék ezzel az esttel előtte és a közönség előtt. A dalait imádom átélni és előadni, így azt gondolom, egy percig sem volt kérdés, hogy igent mondjak az Orfeum nagyon megtisztelő felkérésére. 

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: