Kultúrális programok Szegeden és Hódmezővásárhelyen

Változatos programokkal – hangversenyekkel, kiállításokkal, színházi produkciókkal, irodalmi estekkel, művészeti díjakkal – ünnepelnek egy héten át a magyar kultúra napja alkalmából Szegeden és Hódmezővásárhelyen – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.


A csongrádi megyeszékhelyen a programok sora a König Szalonzenekar újévi koncertjével indul szombaton a Petőfi-telepi Művelődési Házban. Másnap fölavatják a vészkorszak idején fiatalon mártírhalált – többek között Petőfi Sándor János vitézét a munkaszolgálat alatt héber nyelvre átültető – Birnfeld Sámuel emléktábláját.

Az ünnephez kapcsolódva több kiállítás is nyílik Szegeden: Csiky László szobraiból és Tonio karikatúráiból rendeznek tárlatot a Szent-Györgyi Albert Agórában, Sonkodi Rita festőművész a Nyugat irodalmi folyóirat ihlette képeit a Kőrösy József Szakképző Iskola galériájában láthatják az érdeklődők, fotográfiáival bemutatkozik Wilheim Laura egyetemi hallgató, a Somogyi-könyvtárban a város múltjával ismerkedhetnek a látogatók régi képeslapok segítségével, a Fekete házban pedig a múzeum fotótárából válogatott képeket állítanak ki a Széchenyi térről.

Január 21-én adják át a város művészeti elismeréseit: a Szeged kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket a Móra-múzeumban.

Ünnepi hangversenyt adnak a Király-König Péter Zeneiskolában, fellép a több mint ötven éve alakult Molnár Dixieland, a rendezvénysorozatot pedig az ifjú dorozsmai tehetségek újévi koncertje zárja január 24-én.

Hódmezővásárhelyen vasárnap a kétszeres Kossuth-díjas színész nevét viselő művelődési központban adják át a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjakat. Ezt követően emlékesttel tisztelegnek a tíz esztendeje elhunyt színész előtt.

Másnap Németh László Városi Könyvtárban rendeznek zenés irodalmi összeállítást, január 21-én pedig a Vásárhelyi Esték évadnyitó rendezvényeként Kárász József író életművét bemutató kiállítás nyílik ugyanitt.

Január 22-én Gyüdi Sándor karnagy tart rendhagyó zeneórát a Himnuszról az Emlékpontban, a Tornyai-múzeumban pedig Illúzió és tükröződés címmel gróf Bánffy Miklós életéről és művészi pályájáról nyílik tárlat. Az író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus munkásságáról kerekasztal-beszélgetést is rendeznek.

Az Alföldi Galériában január 23-án nyílik Kéri László Tornyai-díjas festőművész Humán gesztusok című tárlata.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: