Az ősmagyarok addig voltak legyőzhetetlenek, amíg saját égi eredetükkel tartották és ápolták a kapcsolatot. Aki először ismerkedik dicső elődeink hitvilágával, annak talán meglepő lehet a tény, miszerint az ősmagyarok (is) egyistenhívők voltak. Vagyis eleink egyetlen istent imádtak: a Mindenség Urát, aki a világmindenséget teremtette. Őt megszemélyesítették, így lett belőle a Napisten, a legmagasabb rendű igazság és minden jóság forrása.
Az ősmagyarok a Napra tekintve idézték tudatukba és emlékezetükbe, hogy lelkük és szellemük az örökkévalóság szülötte. Az örökkévalóságból kiszakadván emberi testet öltenek isteni alkotórészeink, de attól még a Fény gyermekei, a Teremtő megnyilvánulásai és Isten Akaratának képviselői maradunk a sötétség hatalmaival szemben.
Táltosaink tudva tudván ezt, rendszeresen a Napistenhez fordultak segítségért: erőért és bölcsességért. Beavatottjaink számára tehát az isteni fény magát az életet és az igazságot is jelentette, nem pusztán a fizikai fényt. Ezt idővel sokan elfelejtették: az idegen érzületűek, a nem tudók, az avatatlanok, az inkvizítorok pedig félremagyarázták, de a napvallás egyértelműsíti ezt.
Tradícióink szerint a tűz közvetíti a legtisztább és legerősebb formában a Fényt az elemek közül, ezért is volt oly sok tűzszertartásunk. Mi soha nem bálványoztuk a tüzet, hanem alkalmaztuk a fizikai fényén túlmenően a szellemi fényt és az égi energiákat közvetítő tulajdonságát is. Ezt ma is megtehetjük. Erre képesek vagyunk.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél egyöntetűen központi szerepet töltött be a Nap kultusza. Még szakrális vezetőnk, azaz a „kündü” szó is ezzel áll összefüggésben, mivel annyit jelent, hogy Nap fia.
A napvallás egyik szertartása, melyet 2017-től vezetünk be Istentiszteleteinken, a Szív útja nevet viseli. Minden ember szabadon dönthet afelől, hogy melyik életutat választja a sok közül, melyeket a Teremtő kínál fel számára a Gondviselésen keresztül.
A sötétség erői minduntalan megpróbálnak eltanácsolni bennünket a számunkra igaz úttól. Kit a gondolatvilágán, kit az érzelemvilágán, kit egzisztenciális hiányállapotokon, kit a megkísértéseken keresztül környékeznek meg és tesznek hatásba. Ha ezek külön-külön még nem is, de együttesen mégis csak számos gátat és kötődést hozhatnak létre a szívünkben. Ezeket a mindennapi életben elégedetlenségként, türelmetlenségként, rugalmatlanságként, sérelemként, lelki fájdalomként, bánatként, ragaszkodásként és haragként élhetjük meg.
A Szív útja szertartás abban segít, hogy a szíved újra meg újra megtisztulhasson a világ keltette lehúzó érzések súlyától, a szentséges érzületeidre rátelepedő sötét árnyaktól, és az egód tévútra csábító, ravaszdi hamisságától.
Ez a rituálé abban segít, hogy szíved útját járhasd végig, amely mindig egyszerű és nemes. Ezenkívül arra motivál, hogy azt merd tenni, amit a felszabadult és kiegyensúlyozott szíved diktál, s ne hallgass a pillanatnyi keserűségre és belső ellenállásra. Rendszeresen végezve, a szertartás hatására a Nap szellemisége fogja beragyogni a szívedet. Így belülről élvezheted a Teremtő igaz erejét, s egyre növekvő lelki boldogság és elégedettség járhat át.
A napvallás célja az alapoktól kezdve az Istennel való teljes egység és összhang helyreállítása, melynek kihagyhatatlan lépcsőfoka a szív tehermentesítése.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése