Négyszeresére nő a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatása

A korábbi összeg négyszereséből, 1 milliárd 650 millió forintból szervezhetik a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjait - hangzott el a Művészetek Palotájában rendezett hétfői sajtótájékoztatón. A BTF-et március 21. és április 6. között tartják, a jegyek árusítása hétfőn kezdődik.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a főváros és a tárca megállapodása alapján négyszer annyi pénzt fordíthatnak a szervezők 2014-ben a BTF-re, mint 2013-ban, amikor 460 millió forint volt a programokra szánt összeg. A megállapodást a Fővárosi Közgyűlés a múlt héten hagyta jóvá.

Az Emmi és a főváros megállapodása szervezeti-szervezési változtatásokkal is jár annak érdekében, hogy átfogó és átgondolt program jöjjön létre 2014-ben, valamint hosszabb távon, a 2015 és 2019 közötti periódusban - hangsúlyozta Halász János.

Az államtitkár kiemelte: a fővárosnak olyan kulturális turisztikai célponttá kell válnia, amelynek hallatán Londontól Athénig mindenkinek az jut eszébe, hogy Budapest az értékek és érzelmek városa, ahol a fesztiválok éppúgy szólnak a tradícióról, mint a meghökkentően izgalmasról.

Az újítások közé tartozik a 15 tagú Fesztivál Tanács, amely októberi létrehozása óta már két szakmai találkozót tartott. A testületet a nagy fővárosi-állami kulturális intézmények képviselői alkotják, javaslataikat megfontolva az Operatív Testület szervezi a programot, amelynek elnöke Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója. A testület állandó tagja Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője, valamint a Magyar Turizmus Zrt. képviselője.

A még nem teljes, bár már most is sok neves vendéget ígérő programra hétfőtől lehet jegyet venni.

Káel Csaba úgy vélte, hogy a BTF műsora műfajilag nyitottabb lesz az eddigieknél, jön például az amerikai Lee Ritenour, a smooth dzsessz jeles egyénisége. Bemutatják Philip Glass A szépség és szörnyeteg című operáját a szerző vezényletével és fellép az egyik leghíresebb brit énekes, Simon Keenlyside is.

A 2014-ben 40 éves Eötvös Péter hegedűversenyét Patricia Kopacsinszkaja moldáv sztárhegedűs mutatja be Budapesten is. Új műsorral jelentkezik a Recirquel társulata a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában A meztelen bohóc címmel, emellett első alkalommal lép fel Magyarországon Rufus Wainwright, Robbie Williams duettpartnere. Matt Bianco az amszterdami Concertgebouw Jazz Orchestrával lép pódiumra, Sebestyén Márta a Deep Foresttel koncertezik és a Bécsi Filharmonikusok is várhatók, a világhírű együttest Zubin Mehta vezényli. Ismét vendége lesz a fesztiválnak Jean-Christophe Spinosi és az Ensemble Mattheus.

A nyitó koncertet március 21-én tartják, a Pannon Filharmonikusok és a Szegedi Kortárs Balett közös estjét Kovács János dirigálja.

A jövőben - mint azt Bán Teodóra is megerősítette - a fesztivál időpontját érdemes kicsit későbbre, a Prágai Tavaszhoz közelebb vinni, így a BTF a Wiener Festwochenhez is közelítene. Ha egy "fesztiválháromszög" keletkezne a régióban, nagyobb számban lehetne távol-keleti vendégekre számítani.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: