Patai Anna első kislemeze - hallgass bele


Tavaszra várható nagylemeze előfutáraként Ha fiatal a szíved címmel online kislemezzel jelentkezett Patai Anna. Az alig 15 éves énekesnő mentora, Szikora Róbert írta az összes új dalt, köztük a Sosem volt című vidám slágert, amelynek a videoklipje már nagy siker az interneten.
  
A karácsony előtti hetekben a nyár hangulatát idézi fel Patai Anna interneten elérhető kislemeze, a Ha fiatal a szíved. A 15 éves énekesnő új kiadványán három magyar nyelvű dal kapott helyet, amelyeket zeneszerzőként és szövegíróként Szikora Róbert jegyez. Az R-GO zenekar alapítója egy jótékonysági rendezvényen lépett fel, ahol Anna is meghívott vendég volt. A legendás zenész itt hallotta először énekelni a fiatal tehetséget, akivel rögtön barátságot kötött. Patai Anna nyáron már főszerepet játszott a Macskafogó című musicalben, amelyet Szikora Róbert komponált, és saját dalokat is kapott a mentorától, amelyek egy része az első kislemezen, a többi pedig a tavaszra várható nagylemezen jelenik meg. A Ha fiatal a szíved című kislemez már elérhető az iTunes, a Googleplay, a Deezer, a Spotify és a Korlátlan zene rendszerében is.  

Patai Anna első kislemezén három magyar nyelvű Szikora-szerzemény, a Ha fiatal a szíved, a Sosem volt és a Kis butám szerepel. Mivel Anna még csak 15 éves, a dalok elsősorban az ő korosztályának szólnak, vagyis dinamikus, pörgős, táncolható stílusúak. A Sosem volt című dalhoz már ősszel elkészült a videoklip, amely a balatoni nyár és a tiniszerelem emlékét idézi fel. Az online kislemezen a három magyar nyelvű dalon kívül kettőnek az angol fordítása is szerepel, hiszen Anna távlati terveiben külföldi karrier is szerepel. A fiatal tehetség idén Japánban is bemutatkozott, ahol Magyarországot képviselte egy nemzetközi énekversenyen, és második helyezettként végzett.  


Patai Annát néhány éve a TV2 Megasztár 5. című zenei tehetségkutató műsorában ismerte meg a közönség. A helyes kislányból azóta bájos tinilány lett, aki bár még mindig csak 15 éves, az iskola mellett a könnyűzenei és a színházi világban is egyre sikeresebb. Anna az elmúlt években számos musical, egyebek mellett a Madách Színházban látható Mary Poppins, a Valahol Európában, a Macskafogó és a Bőröndmese című darabokban szerepelt, valamint Törőcsik Mari unokáját játszotta az Egy nyári éj mosolya című előadásban. Anna jelenleg a Barbara című rockmusical címszerepében látható az Ivancsics Ilona és Színtársai társulat produkciójában.  

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: