Matisse műveiből nyílt kiállítás Rómában

Az észak-afrikai és közel-keleti kultúrának és művészetnek a francia impresszionista festőre gyakorolt hatását mutatja be a Rómában csütörtökön nyílt Matisse Arabesque című kiállítás, amelyen a művész több mint száz alkotása látható.


Henri Matisse (1869-1954) keleties stílusú festményeit és rajzait, valamint a művész által festett jelmezeket és szöveteket mutatja be a Quirinale római elnöki palota egykori istállójának termeiben rendezett kiállítás. 

Az alkotások a világ legnagyobb múzeumaiból érkeztek Rómába, többek között a párizsi Pompidou kulturális központból, a szentpétervári Ermitázsból, a londoni Tate Gallery gyűjteményéből, a New York-i Modern Művészetek Múzeumából (MoMA). 

ŐRZŐK VIGYÁZZATOK A STRÁZSÁN


A kiállított művek nagy része most látható először Itáliában - hangsúlyozta a tárlatot gondozó Ester Coen művészettörténész. Elmondta, hogy Henri Matisse az arab és iszlám kultúrát azokon a kiállításokon ismerte meg, amelyeket Párizsban a 19. és a 20. század fordulóján rendeztek.

Az 1900-as párizsi világkiállításon Matisse rendszeres látogatója volt Tunézia és Törökország pavilonjának, majd 1906-ban Algériában, 1912-ben Marokkóban tett utazást.   

A június 21-ig tartó római Matisse-kiállítás első látogatója Sergio Mattarella olasz államfő volt. 


Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: