Könyvheti programok Szegeden

Több mint kétszáz programot tartanak a 86. Ünnepi Könyvhéten és 14. Gyermekkönyvnapok keretében június 4. és 8. között Szegeden.


Andóczi Balogh Éva, a programokat szervező Somogyi könyvtár munkatársa a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a központi helyszínen, a Dugonics téren csaknem harminc sátorban jelennek meg a könyvhét partnerei, kiadók és különböző szervezetek. 

Szinte az egész várost bekapcsolják a programsorozatba, a könyvtárakon és művelődési házakon kívül ugyanis kávéházak, kiállítóterek, a Móra Ferenc Múzeum és a Belvárosi mozi is eseménnyel készül - ismertette a programokat a szervező.

A szegedi könyvhetet Szilasi László irodalomtörténész nyitja meg csütörtök délután a Dugonics téren, ahol kiosztják a könyvkiadási támogatásokat. A város 6 szerzőt, szervezetet támogat 1 millió forint értékben. Emellett ekkor adják át a város Év könyve díját, amelyet idén egy gyermekkönyv kap. A Rotary Club által tavaly megjelentetett Mi mesénk, mesék gyermekeknek gyermekektől című könyv érdemelte ki idén a szegedi elismerést, amelyet helyi gyerekek írtak és illusztráltak.

A 14. Gyermekkönyvnapokhoz kapcsolódva, a könyvhét megnyitóján bejelentik a Kaméleon Könyvközösség olvasást népszerűsítő játékának eredményét, melyben több mint 500 gyermek vett részt Szegedről és környékéről. Az egy évig tartó levelezős játék kortárs gyermekkönyvek olvasására ösztönzött. Pénteken pedig hagyományosan megválasztják a szegedi Könyvkirályt, vagyis azt a kisgyermeket, aki az elmúlt egy évben a legtöbb könyvet olvasta el a versenyben.

Emellett lesz olvasó- és játszóliget, számtalan gyermekprogram például a Szegedi Vadaspark, a Füvészkert vagy a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársaival, emellett a gyermekkönyvkiadók is színes feladatokkal készülnek. Pénteken délelőtt 10 órakor a Rutkai Bori Banda Sárkányjárgány című interaktív mesekoncertjét élvezhetik a gyerekek.

Szombaton délelőtt hagyományosan bemutatkoznak a szegedi írók, Bátyi Zoltán, Becsy András, Bene Zoltán, Czilczer Olga és Horváth Péter, velük Veszelka Attila író beszélget.

A könyvhét idei tematikájának a Könyvheti Társulás címet adták. Jelen lesz Závada Pál Kossuth-díjas író és fia, Závada Péter költő; Kiss Ottó József Attila-díjas költő, író és felesége, Lovász Andrea kritikus, mesekutató; valamint beszélget majd Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító és Hevesi Judit költő is. Ők mint mentor és tanítvány jelennek meg.

Mivel a Szegedi Tudományegyetem a rendezvény partnere, a könyvhéten a tudományt is népszerűsítik, számtalan érdekes beszélgetésnek, könyvbemutatóknak lehetnek résztvevői a Szeged belvárosába ellátogatók.

A kísérőprogramok keretében fellép a Molnár Dixieland Band, a Fricsay Fúvószenekar, megjelennek a különböző művelődési házak művészeti csoportjai is.

Minden évben megjelenik a Szegedi Nemzeti Színház következő évadában előadandó kortárs darab szerzője is: idén Egressy Zoltán Szimpla szerda című darabjáról tartanak előadást.

A város 2015-öt Vedres István-emlékévvé nyilvánította, így az egykori szegedi polihisztorhoz is több program kapcsolódik majd.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: