Magyar természetfotós képe nyert díjat a National Geographic fotópályázatán

Kudich Zsolt „Nagykócsagok c. képe az állatok akcióban kategóriában harmadik helyezett lett a National Geographic fotópályázatán -számolt be róla a 444.hu.
A 128 éve alapított NG évente rendezi meg a versenyt. A fotópályázaton idén az alábbi kategóriákban lehetett nevezni: tájképek, állatportrék, állatok akcióban, ember és természet kapcsolata témakörökben.

A cikk szerint Kudich Zsolt fotója Balatonhídvégen, a Kis-Balatonnál egy hideg januári napon készült, napfelkeltekor és a nagykócsagok küzdelmét örökítette meg. 
„A fotó elkészítéséhez több napos tervezésre, három távirányítású fényképezőgépre és 1 hét alatt több mint 11 ezer felvétel elkészítésére volt szükség. Napfelkelte előtt 2,5 órával kezdtük el összeállítani a közel száz alkotó elemből álló felszerelésünket. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy még teljes sötétségben komponáljuk meg az elképzelt és nagyon várt hajnali képet, hiszen pirkadat után már nem mutatkozhattunk a madarak előtt" – mondta el a fotós a 444-nek.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: