A Május 1. mozitól az Átrium Film-Színházig

Az Átrium Filmszínház különleges bemutatót tervez Régi idők mozija munkacímmel a Margit körúti Kozma Lajos által tervezett épületről, annak különböző korszakairól.


Szeretnénk, ha leendő előadásunkban megjelenhetnének a II. kerülethez kötődő emberek emlékei, történetei, amelyek valamiképpen kapcsolódnak az egykori mozihoz.

Ha szívesen látná valamilyen formában történetét a színpadon kérjük, írja nekünk meg!

ÚJRA MEGNYITOTTA KAPUIT AZ ÁTRIUM

A korábban Május 1. moziként is ismert impozáns Bauhaus épület Átrium Film-Színház név alatt 2012. november 26-án nyitott meg ismét, mintegy évtizedes bezártság után.
Az újra felébredő intézmény története mesébe illő. Négy színházszerető magánszemély vette meg az épületet, akik között Lakatos Péter Csiby Évával a meghatározott tulajdonos. A több évre bezárt, egyre pusztuló műemlék mozit használható állapotba hozták, és a bérleti díj mellőzésével átadták az Angol Nyelvű Színház Alapítványnak. Ezzel párhuzamosan saját gazdasági szakértelmüket és barátaik energiáit mozgósítva üzleti terveket dolgoztak ki, hogy az Átrium Film-Színház működése hosszú távon is fenntartható legyen. Ennek köszönhető, hogy a színház önerőből, minimális állami támogatással is jól működik.
A hely összművészeti befogadótérként üzemel, a színházi előadások mellett kortárs tánc, komoly- és könnyűzene, filmvetítések, hétvégén pedig gyerekműsorok is helyet kapnak a programok között. A külföldi, illetve idegen nyelvet tanuló/beszélő látogatók angol nyelvű előadásokkal is találkozhatnak. Mindemellett az art deco stílusú előtérben kialakított kávéház reggeltől késő estig várja a vendégeket.
Kitárt kapuk - Kézdi Beáta interjúja Magács Lászlóval a valasz.hu oldalon >>>Egy éves az Átrium Film-Színház - Kézdi Beáta interjúja Magács Lászlóval a valasz.hu oldalon >>>
Az Átrium története képekben:
Forrás: Szabó Zoltán, Barakonyi Szabolcs - Index hu
elotteutana
 
A Margit körút még a harmincas években is olyan volt, mint egy nagyobb falu főutcája, azzal a különbséggel, hogy meglepően sok volt a barokkból buherrá toldozott-foldozott egykori gazdaház. Aztán 1934-ben a főváros házadómentességi rendelettel próbálta segíteni egyes elmaradottabb területek fejlesztését, pár év alatt eltűntek a földszintes házak, és a helyükön Bauhaus bérházakat húztak fel.
 
atrium 1937
 
Az Atrium-házat 1936-ban adták át, a Kozma Lajos építész tervei alapján készült hét emeletes épület alsó szintjére mozit, sőt mozgóképszínházat terveztek, ami 1937-ben nyitott végül meg.
 
128.
 
Az épület fémvázas szerkezettel készült, amit a korabeli szaksajtó persze az emberi test vázrendszeréhez hasonlított ujjongva. Az Átrium-ház egyszerre volt modern és hagyományos: az építőiparban akkoriban elterjedő technológiák tulajdonképpen a régi csónakkészítés szabályait ültették át az építészetbe.(Fotó: Tér és Forma)
 
atrium 1937-2
 
Átrium, 1937
 
147.
 
Az Átrium az egyik első olyan magyar épület, amit kifejezetten filmszínháznak terveztek, és már az akusztikát is úgy alakították ki, hogy az a legmegfelelőbb legyen a hangosfilmek játszásához. Egy színházi teremhez képest is kisebb a terem utózöngése, viszont nem kellett annyira figyelni arra, hogy a színpadtól érkező hang a tér bármely pontjába egyenletesen jusson el. Hiszen erre ott voltak a hangfalak. (Fotó: Tér és Forma)
 
külső1939
 
Átrium, 1939
 
FMAFI19461351003
 
Az Átrium mozi épületét a háború alatt több bombatalálat is érte, de azért a moziban ennél is nagyobb kárt okozott, hogy a főváros ostroma alatt ideiglenes mészárszéket rendeztek itt be, és lovakat vágtak az előtérben. A képen 1946-ban éppen bokrétaünnepet tartanak a romos épületben, mielőtt elkezdődne a helyreállítás. (Fotó: Adorján Rezső / MTI Fotó/MAFIRT)
 
FMAFI19472040004
 
Budán a háború előtt sem volt sok szórakozóhely vagy színház. Ezért is volt fontos, hogy az Átriumot minél előbb felújítsák, és legalább egy film kedvéért ne kelljen átmenni a Duna másik partjára. "Budaiak! Hozzatok egy téglát az épülő Átriumba! A ti mozitok!" - felirat a romos Átrium mozi homlokzatán 1947-ben. (Fotó: Szécsényi József / MTI)
 
02
 
Plakáttal és ötven százalékos leárazással várták a budaiakat az épülő és ezzel együtt a sztálinbarokk stílusjegyeivel felpimpel moziba.
 
FMAFI19472040001
 
1947. Az Átrium mozi megnyitójára készült korabeli plakátrajz. (Fotó: MAFIRT felvétel)
 
04
 
1947 március 14-én adták át újból a mozit. A díszelőadáson a népdalcsokor előadása után a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetségének elnöke mondott gyújtó hangú beszédet, és Gobbi Hilda is szavalt. Utána a Teherán című angol filmet adták, hogy ezzel is adjanak egyet a világbékének és a győzedelmeskedő kommunizmusnak.
 
FMAFI19472129006
 
Ez a Teherán nem az a Teherán. Nem az angol film, hanem egy mulató, ami a mozi előterében üzemelt 1947-ben. (Fotó: Bass Tibor-Bartos Péter / MTI Fotó/MAFIRT)
 
Majus1
 
Az eredetileg Átrium moziként működö helyet később Május 1. mozira keresztelték át. Generációk néztek itt német, szovjet, magyar és persze amerikai filmeket, sokan smároltak az évek alatt a hátsó sorokban, vagy éppen lógtak az iskolából Rambo vagy Mihalkov kedvéért.
 
atrium 1972-3
 
Átrium, 1972 (Fotó: fortepan.hu)
 
DKOKO20110825010
 
A 11-szer 14 méteres színpadon angol nyelvű darabok is időről időre színre kerülnek majd, híven a Merlin hagyományaihoz. Emellett számos egyéb klub, rendezvény is beköltözik a tervek szerint az Átriumba: például dokumentumfilm-sorozatot tervez a Heti Válasz, vagy operát a Batarita Társulat. (Fotó: Kollányi Péter / MTI)
 
05
 
A Merlin Színház idén az évek óta üresen álló moziba költözik. Hónapokon át folyt a takarítás, megpróbálták eltüntetni a nyolcvanas évek hangulatát és a mindent átható vidékidiszkó-hangulatot. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)
 
01
 
A nyolcvanas évek végén a Budapest Film megpróbálta helyreállítani az eredeti Bauhaus belső tereket, de aztán a kilencvenes évek neonszínű plexikkel és aranyszínű szpotlámpákkal csúfította el a mozit. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)
 
06
 
A festés és a retró dizájnelemek elbontása előtt azonban még ki kellett takarítani, és meglepő módon ehhez még külön embereket sem kellett felvenni: sok önkéntes jött, hogy kiszellőztesse az évtizedes áporodott szagot, és kihordják az ottfelejtett 2001-es Filmvilág Magazinokat, meg az oszlopokról lefejtsék a műanyag borítást, ami alatt szocialista filmplakátok száradnak, de a plakátok alatt azért ott van az eredeti üvegborítás is. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)
 
07
 
A kelet-német vetítőgépek megmaradtak, bár a lencsék az évek alatt elkallódtak. Ezeket is pótolni kellett, hiszen az újranyílt Atriumban színház- és táncelőadások mellett szerdánként filmeket is vetítenek majd. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)
08
 
2012. októberében már ácsolták a színpadot, körülbelül 50 millió forint jutott a mozi felújítására, ami leginkább csak festésre és a posztkommunista giccs eltüntetésére volt elég. A 300 fős nézőteret, a kávézót és a fogadócsarnokot november 20-án nyitották meg, azzal a filmmel kezdtek amivel 2001-ben búcsúztak. Török Ferenc Moszkva terével. (Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)
 
Kozma Lajos - Vázlatok állandó kiállítás a Galérián
A Kozma Lajos munkásságának szentelt vitrinkiállítás az idoszaki kiállítások idejét leszámítva
folyamatosan megtekinthető. A kiállítás anyagát Páll Evelin művészettörténész válogatatta.
Támogatók: Iparmuvészeti Múzeum, Forster Gyula Központ, Magyar Építészeti Múzeum
 
CSC 0083
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: