Session-zenészként több mint ötven lemezen közreműködött, játszott a Black-Outban, a Kowalsky Meg a Vegában és a Belmondóban, az utóbbi években népszerű televíziós műsorok zenei rendezőjeként is feltűnt, szeptemberben pedig megjelent első szólólemeze. Temesi Berci basszusgitárossal beszélgettünk On Time című albuma kapcsán.
Az idei Borfesztiválon mutattad be első szólólemezedet. Volt valami oka, hogy miért pont akkor és ott?
Az oka az volt, hogy három évvel ezelőtt belevágtam egy könyv megírásába, amihez elkezdtem háttérzenét is készíteni. Közben a Jazzy Rádió által, a MüPában megrendezett dalversenyre beneveztem az egyik szerzeményemet, amiért kaptam egy nívós díjat a Magyar Jazz Szövetségtől. A díjhoz még az is tartozott, hogy a Magyar Jazz Napján, azaz szeptember 14-én lehetőséget kaphatok a bemutatkozásra. Ez tavaly év végén derült ki, én pedig úgy döntöttem, hogy ha már lesz egy koncertlehetőségem, akkor nem össze-vissza játszom majd valamit, hanem csinálok egy saját lemezt, amivel ráadásul a könyvemet is tudom promózni.
Ezek szerint gyakorlatilag véletlenül lett egy szólólemezed?
Tulajdonképpen igen, de azért ez a szólólemez sem a legjobb kifejezés, mert persze, nyilván az én lemezemről és a saját kompozícióimról van szó, de valójában nem a basszusgitárt szeretném bemutatni szólisztikus mivoltában, hanem inkább a szerzeményeimet szerettem volna így interpretálni, amik zseniális zenész kollegáimnak köszönhetően nagyon jól sikerültek.
Kikkel dolgoztál együtt?
Bubenyák Zoli nagyon sokat segített a hangszerelésben, de említhetném Kaszás Peti barátomat is, aki Al Di Meolával játszik világszerte, és nagyon örültem, hogy a jelenlegi Di Meola-turné úgy alakult, hogy itthon tudott lenni erre a koncertre, de említhetném Emiliót, Csányi Pistit, Dajka Krisztiánt, Lombos Marcit, Tornóczky Ferit és Feri bácsit, a Group and Swing fúvós szekcióját.
Tehát összehoztál egy zenekart, vagy a különböző számokhoz más-más zenészeket kértél fel?
Is-is. Tizenöt éve dolgozom a szakmában session-zenészként és mindig is volt egy fix stáb, akivel dolgozom, ha megkeresnek, mint zenei rendezőt egy-egy produkcióhoz. Én mindig úgy vállalok el egy munkát, hogy oké, de én hozom az egész stábot a hangmérnöktől a sofőrig mindenkit, és én szervezem meg az egészet. A jelenlegi stáb, akikkel a lemezen dolgoztam, tulajdonképpen ezekből a zenészekből tevődött össze, plusz hívtam még további barátokat is. Olyanokat, akikhez valamiért kötődöm, például a már említett Tornóczky Ferit és az édesapját, akinek nagyon hálás vagyok, mert neki köszönhetően tanulhattam iskolai szinten jazzelméletet. Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy Feri bácsi eljött a lemezre, ezért is írtam egy olyan dalt, ami egy fiúról és az apukájáról szól (Senior & Junior). Emiliót azért hívtam, mert rendszeresen együtt dolgozunk a Lottó-show-ban az M1-en. Lombos Marci volt még, akit mindenképpen szerettem volna, ha valamilyen formában szerepel a lemezen, és mivel ő elsősorban szövegíró, így az egyik dalban rappel.
Rappel?
Igen, a B, mint barátság című dalban, ami egyrészt azért érdekes, mert szerettem volna, ha a dal kötődik a könyvhöz, másrészt pedig, mert Marci csak „b” betűs szavakat használt a szövegben, és fantasztikus módon fogalmazta meg a barátság kultuszát.
De azért egy jazzlemezről van szó, nem?
Tulajdonképpen lehetne a jazzen belül kommunikálni, de úgy gondolom, hogy ez mégis egy poplemez. A pop pedig azt jelenti, hogy populáris. Szerintem mindenkihez el tud jutni, aki nyitott a prémiumkategóriás termékekre, legyen szó akár kenyérpirítóról vagy bármiről. Úgy gondolom, hogy a zenét is – ha mint csúnya szóval iparágról beszélünk – be lehet így kategorizálni, és én igyekeztem egy prémiumkategóriás terméket az asztalra tenni. Ez nem kifejezettem jazz – attól függetlenül, hogy instrumentális –, bár ha mondjuk a Mezzoforte, akiknek a Garden Party című dala éjfélkor felhangzik a diszkókban, jazz, akkor ez is az. Ezzel nem akarom a lemezt a Mezzofortéhoz hasonlítani, csak úgy gondolom, hogy ez egy tágabb értelemen vett jazz, mint amire az emberek első körben gondolnak, ha jazzről van szó. Viszont mégsem az a kereskedelmi rádióban hallható popzene, amiben amúgy session-zenészként közreműködöm az elmúlt 15 évben. Szakmailag és magammal szemben is egy nagyon nagy kihívást jelentett egy olyan stílusban dolgozni, ami egy nagyon szabad irány. Eleinte az fogalmazódott meg bennem, hogy nagyon jó érzés szabadnak lenni, hiszen azt csinálhatok, amit szeretek, de rájöttem arra, hogy nem igazából ez a szabadság, hanem az, hogy nem csinálom azt, amit nem szeretek.
A lemez címe On Time. Miért?
Tulajdonképpen azért lett ez a címe, mert úgy gondolom, hogy pont időben vagyok. A 33. életévemet töltöm, és nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, hogy pont most mondhatom el ezeket a dolgokat. Úgy érzem, hogy pont időben történik mindez velem, most jött el az ideje annak, hogy letisztulva, mindent átlátva, minden tiszteletet megtartva, szeretetben élve csinálhatom azt, amit szeretek, és nem csinálom azt, amit nem szeretek.
Kapsz olyan megkereséseket, amiket nem vállalsz el?
Ismernek a szakmában már annyira, hogy tudják, mit vállalok el és mit nem. Alapvetően nagyon ritkán jön olyan megkeresés, amit visszautasítok, de nem is találnak meg. Pontosan azért, mert ezt elhatároztam, nem is vonzok be olyan energiákat, amikre nincs szükségem.
A lemez elkészült, hogy áll a könyv?
A könyv is kész van, már csak a fordítások, lektorálások zajlanak. Hat nyelven szeretném ugyanis megjelentetni e-book formátumban és inkább külföld felé orientálódva piacot keresni. Attól függetlenül természetesen Magyarországot sem zárom ki, hiszen lokálpatriótaként élek és nagyon szeretem az országomat, nem is szeretnék innen elmenni, de szeretnék külföld felé nyitni. Úgy érzem, itthon már sok mindent sikerült kipipálni, amit szerettem volna. Nem nagyképűen mondom ezt, hanem mert tényleg úgy érzem, hogy sok mindent sikerült megélnem és megtapasztalnom.
Mikor jelenik meg?
Karácsony előtt tervezem a megjelenést.
Ez egy életrajzi írás?
Tulajdonképpen 29 fejezetben írok csapatmunkáról szóló, akár kapcsolatokat is érintő gondolatokat, rólam szóló olyan kérdésköröket, amik azt taglalják, hogy én hogyan jutottam el A-ból B-be. Nem szeretnék megmondó lenni, én csak annyit tudok elmondani, hogy lett belőlem egy négyezer fős vidéki városból feljövő basszusgitárosból mondjuk egy zenei rendező egy kereskedelmi csatornánál, vagy éppen egy zenekarvezető egy többszörös Billboard-lista vezető zongoristának az európai turnéja során (Brian Culbertson – a szerk.) – ezt tudom elmondani, hogy ez hogy működött az életemben. Én csak csináltam a dolgomat, ott voltam időben, tisztelettel néztem mindenkire, szerettem dolgozni, és nem esett nehezemre két óra alvás után újra dolgozni. Azt, hogy ezt hogyan éltem meg és mennyire vagyok szenzitív ember, ezt írom le a könyvemben, de nem önéletrajzszerűen, hanem kicsit filozofikusabban, kicsit ezoterikusabban, ami persze így talán furcsán hangzik.
Hogyan lettél zenész?
A családomnak köszönhetően a táncba születtem bele, a művészet iránti érdeklődésem pedig annak köszönhető, hogy minden családtagom a Herendi Porcelángyár dolgozója. Gyerekkoromban a foci jobban érdekelt és a sportolás irányába mozdultam el még középiskolás koromban is, de aztán egy autóbaleset ezt kerékbe törte, és bár már korábban is sokat hallgattam zenét, tulajdonképpen ennek köszönhetően „menekültem” a zenébe. Később valahogy olyan társaságba kerültem, ahol zenészek voltak. Elkezdtem autodidakta módon gyakorolgatni, és Veszprémben egy nagyon kedves barátom, Cseh Balázs mutatta meg nekem a basszusgitár értelmét és lényegét, és annyira érdekelt, hogy két évig jártam Budapestre magánórákra. Mentoromnak, Studniczky Laci „Zsatyi”-nak köszönhetően, őt helyettesítve, kerültem be sessionzenészként olyan helyekre, amik később munkát adtak, vagy amik által lettem én az, aki később munkát adott másoknak.
Melyik volt az első zenekar, amiben játszottál?
Az még a veszprémi éveim alatt volt. Volt egy Without Face nevű goth/trash metal zenekar, akik aztán Londonba költöztek és nagyon szép sikereket értek el világszerte, csak én akkor már nem mentem velük. Abban a próbateremben, ahol mi akkor próbáltunk Veszprémben, ott próbált a Stonhenge nevű formáció, akik átvettek. A Stonhenge-dzsel voltunk előzenekarai a Black-Outnak, ahol összebarátkoztunk Fehérvári Attilával, és tulajdonképpen az ő ínhüvelygyulladásának köszönhetően kerültem én elő, hogy tudnám-e őt egy kicsit helyettesíteni, amiből az lett, hogy egy pár lemezen közreműködtem. Aztán ebből jött a Kowalsky meg a Vega, ami után következett a Belomondo, amiben 6–7 évig dolgoztam, és tulajdonképpen ezután jöttek nekem a tévés munkák. Idén január óta dolgozom az RTL zenei rendezőjeként. A Szombat esti láz volt az egyik műsor, illetve az Egy este a RTL2 műsorán, ami tulajdonképpen a vizsgamunkám volt, bár én erről nem tudtam.
