Kölcsönadta Oroszországnak az Elgin-kincs egy szobrát a British Museum


Kölcsönadta a szentpétervári Ermitázs múzeumnak az Elgin-márványok néven közismert, Athén által hosszú ideje visszakövetelt görög régészeti kincs egy szobrát a British Museum. Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök Athénban kiadott közleményében provokatívnak nevezte a londoni intézmény lépését.


Neil MacGregor, a londoni múzeum igazgatója, aki elkísérte az athéni Parthenonról származó, fej nélküli istenszobrot a fennállásának 250. évfordulóját ünneplő oroszországi múzeumba, a BBC rádiónak pénteken kijelentette: az orosz nép most első ízben tekintheti meg az európai művészet e fenséges alkotásának egy darabját. Hozzátette: reméli, hogy ez a görög kormányt is örömmel tölti el, hiszen hatalmas új közönségnek sikerül most bemutatni az ókori Görögország e nagyszerű művét.

"Azok is megérthetnek most valamennyit a görög civilizáció óriási vívmányaiból, akik egyébként soha nem juthatnának el Londonba vagy Athénba" - fogalmazott a British Museum igazgatója.

Neil MacGregor az Ermitázs honlapjának blogrovatán közölt bejegyzésében is méltatta az eseményt. Kiemelte, hogy a British Museum 1759-ben, az Ermitázs alig öt évvel később nyílt meg, "így szinte egymás ikrei (...) az európai felvilágosodás első nagy múzeumai". Az istenszobor december 6. és január 18. között fog vendégeskedni a szentpétervári múzeumban.

Antonisz Szamarasz görög kormányfő Athénban kiadott éles hangú - felkiáltójelekben bővelkedő - közleménye provokatívnak nevezte a londoni múzeum lépését. "A görög emberek a történelmükkel és a kultúrájukkal azonosulnak! Amit nem lehet feldarabolni, kölcsönadni, vagy elajándékozni" - idézte a görög miniszterelnök közleményét az AP amerikai hírügynökség.  

Az Elgin-kincs a British Museum hatalmas gyűjteményének talán legvitatottabb kollekciója. Az athéni Parthenon frízeinek és szobrainak egy részét Sir Edward Elgin angol diplomata vásárolta fel, amikor a 19. század legelején a brit birodalmat képviselte nagyköveti rangban a térséget akkoriban fennhatósága alatt tartó török portánál. A Londonba szállított műemlékeket később a brit kormány vásárolta meg és ajándékozta a British Museumnak. Kétszáz év óta ez az első alkalom, hogy a márványok egy darabja elhagyja Nagy-Britanniát. 

A modern Görögország hivatalos álláspontja szerint azonban az Elgin-kollekció elszállítása nem törvényes adásvételnek, hanem lopásnak - vagyis bűncselekménynek - számít, és ezért a kincseket vissza kell szállítani Athénba.

Görögország három évtizede folyamatosan követeli Londontól - nem egyszer diplomáciai nyomásgyakorlással is - a márványok visszaadását. A görög kormány tíz évvel ezelőtt különösen erőteljes kampányba kezdett, azzal érvelve, hogy a kincsnek a 2004-es athéni olimpia idején már a görög fővárosban lenne a helye. Ez az érv sem hatott, és a British Museum azóta sem hajlandó lemondani a tulajdonjogokról. A londoni intézmény érvelése szerint a műkincsek a brit fővárosban a globális közönség számára is elérhetőek, ingyenesen. 

A múzeum igazgatósága szerint a gyűjtemény bármely darabjának kölcsönadását hajlandó fontolóra venni, amennyiben "a kölcsönkérő intézmény garantálni tudja a tárgyak biztonságos visszajuttatását". A brit kormánynak nem volt szerepe az istenszobor kölcsönadásában, ugyanis a British Museum független a kormánytól. 

Az ügy néhány hete újabb fordulatot vett. Kosztasz Taszoulasz görög kulturális miniszter október közepén bejelentette, hogy Görögország az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO közbenjárását kéri Nagy-Britanniánál, és ha ez nem jár sikerrel, bírósághoz fordul.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: