Tizennyolcan szerepelnek idén az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján

Tizennyolcan szerepelnek idén a Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján, ahol Magyarországot Mán-Várhegyi Réka képviseli Boldogtalanság az Auróra-telepen című prózakötetével.



Karádi Éva, a rendezvény szervezője és a Lettre folyóirat szerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja az európai országok kulturális intézeteinek (EUNIC) és budapesti nagykövetségeinek immáron 15. alkalommal megrendezett közös programja. A résztvevő intézmények az eseményre minden évben egy olyan pályakezdő regény- vagy prózaírókat hívnak meg, akik saját országukban díjat nyertek első önálló kötetükkel.

"Sikeres és eredeti író, aki az amerikai minimalista prózára és a magyar ironikus írói hagyományra emlékeztető módon, távolságtartással mutatja be könyvében egy lakótelep életét" - jellemezte Karádi Éva Mán-Várhegyi Rékát, aki 2013-ban elnyerte a József Attila Kör JAKkendő díját, 2014 novemberében pedig a Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat.

Hozzátette: a fesztivál felhozatalát látva mintha világjelenség lenne, hogy egyre több fiatal író figyel inkább párhuzamos sorsokra, mintsem egyetlen főhős életének és világának bemutatására. Mindez jellemző Mán-Várhegyi Rékára, de az elsőkönyvesek fesztiválján szintén szerepelő olasz Fabio Deotto, és a portugál Bruno Viera Amaral eddigi munkásságára is.

Az elmúlt évek általános tendenciájaként említette Karádi Éva, hogy egyre több olyan elsőkönyves szerepel a találkozókon, akik egyszerre több kultúrkörből érkeznek, vagy valamilyen kulturális határátlépés élményéről írnak. Idén ilyen a cseh elsőkönyves, Dora Cechová, aki orosz édesapja révén élénk kapcsolatban áll az orosz irodalmi hagyománnyal is vagy a Lengyelországot képviselő, ukrán származású és ukrán témáról lengyelül író Zanna Sloniowska.

Szintén ebbe a sorba illeszkedik az idei találkozón a Franciaországot képviselő, magyarországi sváb felmenőkkel is bíró Mathias Menegoz, akinek a Kárpátia című első regénye Erdélyben játszódik. A mű főszereplője egy 19. századi földbirtokos, aki Bécsből költözik vissza a "vadkeletet" megtestesítő országrészbe, hogy visszaszerezze idealizált földesúri szerepét.

"Műfaját tekintve kicsit talán kakukktojásnak tekinthető az idei felhozatalból Ane Riel, a dán elsőkönyves, aki magas irodalmi színvonalon írt Liseleje község mészárosa című bűnügyi regényével elnyerte a Dán Krimiakadémia díját is" - mondta el Karádi Éva.

A rendezvény szervezője kitért arra is, hogy az utóbbi években a magyar kiadók egyre szívesebben válogatnak az Elsőkönyvesek Fesztiválján szereplő fiatal írók műveiből. Idén a könyvfesztiválra két olyan szerző is érkezik, akik korábban szerepeltek a találkozón, most pedig magyar kiadók jelentetik meg írásaikat.

Az idei elsőkönyvesek közül ilyen a finn Tommi Kinnunen is, aki számos díjat nyert hazájában a Ahol négy út összefut című regényével. A Finnország 20. századi történetét három generáción keresztül elmesélő mű magyarországi jogait a L'Harmattan Kiadó vásárolta meg.

Az elsőkönyvesekkel szombaton délután a Lázár Ervin teremben lehet találkozni, a két részben zajló pódiumbeszélgetést Gács Anna író, kritikus és Forgách András író vezeti. A német nyelvű elsőkönyves írókat vasárnap délután mutatják be a Hess András teremben.


Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: