Megújult a pécsváradi vár

Megújult a pécsváradi vár: az Árpád-kori magyar művészet legkorábbi emlékeinek egyikét, egy ezeréves altemplomi freskót is őrző épületegyüttes tavasztól 21. századi szolgáltatásokkal várja a látogatóit.


A 10. században eredetileg bencés szerzetesi monostorként funkcionáló erődítmény rekonstrukcióját 287 millió forint európai uniós támogatás tette lehetővé - áll az önkormányzatnak az MTI-hez eljuttatott pénteki tájékoztató anyagában.

Kiemelték: a beruházás keretében újjáéledt az egykor zarándokok, szegények gyógyítására szolgáló ispotály, ahol az érdeklődők elmélyíthetik gyógynövényekkel kapcsolatos ismereteiket, régi receptek alapján maguk is összeállíthatnak keverékeket, s beléphetnek az illat- és sókamrába.

Megszépült a zarándokszállás és lakodalmak vagy más rendezvények helyszíneként szolgálhat a látványosan átalakult palotaszárny, valamint az étterem, utóbbiban két keresztboltos helyiségben szolgálják ki a vendégeket - tették hozzá.

Kitértek arra, hogy a várudvarban gyógynövénykertet alakítottak ki, egy Hodály elnevezésű rendezvényhelyszínt építettek, amely alatt egész évben látogatható kőtárat rendeztek be.

Az udvar látványos helyszíne a kovácsműhely is, benne a kovácsmesterség hajdani eszközeivel, továbbá a füstöskonyha, amely a korabeli ételeket, főzési szokásokat hivatott megismertetni a látogatókkal - írták.

Az önkormányzat Zádori János polgármestert idézve azt közölte, hogy a műemlékegyüttes korábbi műszaki, infrastrukturális állapota erősen korlátozta annak turisztikai és kulturális célú hasznosításának lehetőségeit. 

"A hatóságokkal együttműködve mostanra olyan állapotokat alakítottunk ki, mely méltó körülményeket biztosít a magyar állam- és egyházalapítás emlékhelyét felkereső vendégeknek" - mondta a városvezető.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: