A csaknem ötszáz oldalas könyv levéltári dokumentumokkal alátámasztott, tudományos önéletrajzi írás, amely a Junkers repülőgépgyárban dolgozó mintegy 1300 magyar zsidó nő történetét dolgozza fel. A magyar nők 1944 augusztusa és 1945 kora tavasza között dolgoztak a gyárban, szenvedéseik 1945 áprilisában, a tábor kiürítésével sem értek véget, mert halálmenetben vitték őket tovább, amelyből néhányuknak sikerült megszökniük.
A kötet a Noran Libro gondozásában jelent meg. Kőrössi P. József, a kiadó vezetője a keddi bemutatón emlékeztetett arra, hogy Zahava Szász Stessel, lánykori nevén Szász Katalinnak két éve jelent meg magyarul első könyve Bor és tövisek Tokaj-Hegyalján címmel, amely szülővárosa, Abaújszántó zsidó közösségének életét dolgozta fel. A most megjelent kötet a deportált magyar nők életét, hétköznapjait mutatja be. A Brooklynban élő szerző dokumentumok felhasználásával készített interjúkat a túlélőkkel, a mellékletben összegyűjtötte azoknak a sorstársaknak a nevét, akikkel együtt raboskodott és dolgozott a gyárban.
Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója a kötetről elmondta: a történet szereplői - miközben átélték a szörnyű eseményeket - nem voltak tudtában annak, hogy valójában mi zajlott Auschwitzban. Emiatt nem kellett szembesülniük azzal a ténnyel, hogy közvetlen családtagjaik miként veszítették el az életüket.
Hangsúlyozta: a szerző szubjektív hangon meséli el a dilemmákat és a személyes döntéseket, amelyekkel szembesült, ugyanakkor jelentős tudományos kutatás áll a történet mögött: a mellékletekben fel is tünteti a foglyok névjegyzéket, a levéltári forrásokat és a dokumentumokat, amelyek alátámasztják a történetet. Tematikus csoportokra bontva avatja be a szerző az olvasót az élet apró dolgaiba, többek között abba, hogy miként veszítették el időérzéküket. Zahava Szász Stessel elmeséli, hogyan élték túl a kegyetlenségeket, miként maradtak nők, hogyan élték meg azt, hogy hónapokon keresztül ugyanabban a ruhában voltak, mert nem lehetett kimosni.
A szerző Skype-on arról beszélt, hogy a könyv címe mindazt a jót és kedvességet jelenti, amelyeket nem várt a szörnyűségek során. „Ezek a virágok tartották bennem a lelket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a szülei emlékére és dédunokái számára is született meg a könyv.
Neveltetésüknek köszönhetően hittek a jó dolgokban és abban, hogy egyszer minden jóra fordul. „Dacára annak, ami történt velünk, megmaradt az a magyar nevelés, hogy hiszünk az egyenes útban és a törvényben, ez megmaradt nálunk” – hangsúlyozta hozzátéve, hogy a szülei is erre tanították és úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy túlélték a háborút. „Mindig magyarok maradtunk, New Yorkban is a legjobb barátaim magyarok” – emelte ki, hozzáfűzve, hogy magyarul készültek az interjúk, íródtak a versek, amelyeket angolra fordított.
Zahava Szász Stessel 1930-ban született Abaújszántón, a szerzőt családjával – szüleivel, nagyszüleivel és húgával – 1944 áprilisában deportálták.
Szántó András, a szerző magyarországi képviselője felidézte, hogy előbb Kassára, majd Auschwitzba kerültek, ahol - miután elválasztották családjától - négy hónapig volt. Onnan Bergen-Belsenbe, majd Lipcse mellé, a ma húszezer lakost számláló Markkleebergbe szállították, hogy a Junkers repülőgépgyárban dolgozzon. A munkatábor 1944 augusztus végétől 1945 április közepéig működött. A tábor kiürítése után halálmenetben hajtották őket, és ennek borzalma felülmúlt minden addigi szenvedést. Miután túlélte a halálmenetet, Szász Katalin visszatért Magyarországra, de 1946-ban húgával együtt elhagyta az országot. Izraelben élt egy darabig, majd a férjével Amerikában telepedett le.
Szász Katalin ötvenegy évvel a háború után, 1996-ban egy németországi tanárnő levelének hatására kezdett el kutatni a túlélők után, majd megírta a történetet.
- Az esemény után hetven évvel jutottunk el ahhoz, hogy magyarul is kezünkbe vehetjük ezt a könyvet, azon a nyelven, amelyen a könyv szereplői imádkoztak, sírtak, beszélgettek és reménykedtek – jegyezte meg Szántó András.
Forrás: MTI
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése