Békéscsaba ad otthont a Színiiskolák V. Nemzetközi Találkozójának

Csütörtöktől négy napon át ismét Békéscsaba ad otthont a Színiiskolák V. Nemzetközi Találkozójának. A rendezvényre Ukrajnából és Szerbiából is érkeznek résztvevők – tájékoztatta a Harruckern János Közoktatási Intézmény Színitanházának vezetője az MTI-t.



Seregi Zoltán, aki a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóhelyettese is, elmondta: a találkozót 2011-ben hívták életre annak érdekében, hogy a fiatal színészek a jelenleginél is gazdagabb tudással és játéktapasztalattal hagyják el a színitanodák falait. A fő cél, hogy a színiakadémiák megoszthassák egymással tapasztalataikat, megismertessék a módszereiket, ezáltal tanulhassanak egymástól. 

"Négy év alatt kicsit áthangolódott a rendezvény: eleinte főként végzős osztályok érkeztek komplett színházi előadásokkal. Az utóbbi időben inkább elsős és másodikos évfolyamok jöttek, akiknél még valóban a tanuláson van a hangsúly, így szakmaibb lett a találkozó, több bemutató órát szervezünk" – fogalmazott.

Idén részt vesz a találkozón Eperjes Károly osztálya a Kaposvári Egyetemről, a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékei, valamint a Harruckern János Közoktatási Intézmény Színitanházának hallgatói. Külföldről érkezik a kijevi színművészeti egyetem egyik osztálya, az ukrajnai zaporozsjei színművészeti főiskola osztálya, valamint jelen lesz az Újvidéki Egyetemről a szerb és a magyar tagozat. 

Seregi Zoltán elmondta: a színházi szakemberek oktatása erősen függ az adott ország kultúrájától. Ukrajnában erős az orosz hatás, a Sztanyiszlavszkij-módszer meghatározó a képzésben; ugyanez Szerbiában már kevésbé fontos elem. Magyarországon jelen van az orosz hatás is, de a német brechti színházkultúra erőteljesebben érvényesül.

A találkozón a diákok vizsgaelőadásai mellett workshopokat rendeznek. Erről Seregi Zoltán elárulta: az artistaképzőből egy tanár akrobatikát, egy bohócdoktor pedig bohócművészetet tanít majd a résztvevőknek. "Ezek a területek erősen érintkeznek a színházművészettel, a hagyományos képzés során mégis kevés tér jut az elsajátításukra. Az akrobatika főleg a fizikai képzéshez, a bohócművészet a színészethez áll közelebb".

Az április 27-ig tartó Színiiskolák V. Nemzetközi Találkozójának minden rendezvénye nyilvános az érdeklődők számára.


Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: